Cegléd Online
Helyi Hírek Helyieknek
CEGLÉD ONLINE
PEST MEGYE HÍRPORTÁLJA

A TÁRSULÁSNAK MÁR VAN
2010. febr. 11., csütörtök, 10.17.25 CET
Még mindig megéri, hogy a többcélú társulás üzemeltesse a térségi intézményeket. Ez a tanulsága a szervezet ma elfogadott költségvetésének. A közös fenntartásban lévő intézmények ugyanis így többlettámogatásra jogosultak, ami 2010-ben sem csökken. Az alapnormatívákat ezzel szemben jelentősen megkurtították. Az idei évben emiatt elsősorban a fejlesztésekre jut kevesebb.
Nem kell többet fizetnie az ellátottaknak idén sem a különböző szociális ellátásokért, ez volt az célja a Többcélú Kistérségi Társulásnak, és ezt úgy néz ki, hogy sikerült is elérni. Így például az étkeztetésért, ápolásért és egyéb az időseknek nyújtott szolgáltatásokért fizetendő térítési díj is változatlan marad 2010-ben.
Dr. FERENCZI NORBERT, munkaszervezet vezető: Jelenleg a tavalyi térítési díjak vannak érvényben, de mi nem is tervezünk ezeken emelni, hiszen a jelenlegi helyzetben azt látjuk, hogy nem behajthatóak a megemelt térítési díjjak.
Erről azonban formálisan majd csak március után döntenek a települési önkormányzatok. A pénzügyi feltételeket azonban a mostani ülésen teremtették meg, a költségvetés elfogadásával. Vagyis nem kérnek többet. Pedig a társulat és intézményei idén mintegy 560 millióból gazdálkodhat, ami 139 millióval kevesebb, mint tavaly.
Dr. FERENCZI NORBERT, munkaszervezet vezető: Azokat az úgynevezett motivációs normatívákat, amelyeket azért kapunk, mert kistérségi szinten látjuk el a feladatokat azokat megtartották, azaz változatlanul maradtak. De az alapnormatívák, amelyekre a települések akkor is jogosultak, ha nem társulásban látják el a feladatot csökkentek nagyon nagy arányban.
A norma elvonás 50 milliós kiesést jelent, így az intézményben alig-alig lesz fejlesztés. De nem ezt a szervezet érinti a legjobban a megszorítás..
Dr. FERENCZI NORBERT, munkaszervezet vezető: A családsegítő és a gyerekjóléti szolgálatot sújtja. Az egyetlen egy intézkedés, amit tenni tudtunk, az volt, hogy Cegléd Város Önkormányzata idén is 47 millió forintot pótol be.
Ezt az összeget azonban idén teljes egészében működési kiadásokra fordítják, ellentétben a 2009-es esztendővel, amikor ebből 20 millió forintot beruházásra tudtak fordítani. A társulás feladatai a költségvetés értelmében idén nem bővülnek tovább. Fenntartásuk alá kerül viszont a bogácsi üdülő. Amennyiben a települések önkormányzatai hozzájárulnak, a közös tulajdonukban lévő ingatlanok kezelését is a társulás veszi át.